ÜNNEPVÁRÁS A GIMNÁZIUMBAN

Karácsonyra készülünk, egész évben talán ezt az ünnepet várjuk a lejobban. Valami különleges érzés tölti el ebben az időszakban a szívünket. 2020-ban annyi gonddal, problémával, váratlan helyzettel és tragédiával kellett megbirkóznunk, mégis minden napban próbáltunk valami örömöt, valami szépet felfedezni. Igyekeztünk nem a veszteségek miatt szomorkodni, hanem alkalmazkodtunk az új helyzetekhez, örültünk egymás szakmai sikerének, diákjaink eredményeinek, a megvalósult programoknak.

Az utolsó hónap már az ünnepi készülődés jegyében telt. December 4-án eljött hozzánk a Mikulás a gimnáziumba, akit a „kicsik”, az 5-8.

évfolyamosaink, hatalmas lelkesedéssel fogadtak.  Hiányoztak azonban az iskolából a „nagyok”, a 9-12. évfolyamos diákok. Az idén nem varázsolhattak különleges hangulatot a 11. A osztályos diákok bekopogtatva kis műsorukkal minden terembe és a tanári szobába is. A gimnáziumban bent tanuló osztályok szűk körben ünnepeltek, a gyerekek megajándékozták egymást egy-egy télapó csomaggal.

Az osztálytermekben, folyosókon, a tanári szobában és az irodákban igyekeztünk karácsonyi dekorációval az ünnepvárás hangulatát megteremteni. Az adventi, karácsonyi készülődés lelkületének, gondolatvilágának betetőzése minden évben a karácsonyi műsorunk. Ekkor a mindenkori ötödik osztály betlehemes játéka, hangszereseink zenei bemutatója, énekkarunk előadása, diákjaink fellépése teszi igazán meghitté, szeretetteljessé mindannyiunk legszebb ünnepét, a karácsonyt. Szeretjük a várakozás, a készülődés időszakát, törekszünk diákjaink figyelmét ráirányítani az igaz értékekre, az ünnep lényegére. Sajnos az idén a diákok, pedagógusok, szülők együtt ünneplése nem adatott meg.  Egy karácsonyi kisfilm (Dr. Demján Adalbert, Fügéné Szádeczky Csilla, Kissné Szedlacsek Gizella, Bodnárné Földi Zita, Kátai Andrea, Terjék Lajos) és egy zenés köszöntő segítségével pótoltuk a meghitt ünnepségünket

Márai Sándor szeretettel kapcsolatos idézetével kívánok a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola valamennyi pedagógusának, dolgozójának, diákjának, a szülőknek, valamint az intézmény valamennyi partnerének szeretetteljes, boldog ünnepeket és egészségben gazdag új esztendőt:

„Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni…A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben”.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető