Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemeted!

November utolsó hete az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Ezen időszak során igyekszünk a szokásosnál is nagyobb mértékben felhívni a diákok figyelmét a fenntartható fogyasztás, a hulladék csökkentés, hasznosítás és újrahasznosítás jelentőségére.

Idén online kérdőívet készítettünk, melyet az iskola tanulói és pedagógusai töltöttek ki. Az űrlapon szerepelt az iskolai étel- és italfogyasztás csomagolására, a vásárláskor használt tasakok- táskák újra felhasználhatóságára, a szelektív hulladékgyűjtésre illetve a szemétszedő akciókra vonatkozó kérdés is.

Egy figyelemfelhívó film segítségével mélyebben átérezhették a diákok a szennyezett víz és levegő egészségünkre, illetve a klímára gyakorolt hatását, mely ellen, ha kis mértékben is, de minden egyén tehet. Bodnárné Földi Zita, Dr. Ceglédi Erzsébet, Szabó Anikó Ildikó, Szabóné Gyöngy Gyöngyi és Veres Enikő tanárnők közreműködésével dolgozták fel a témát.

Pénteken egy tartalmas előadás keretében ismerkedhettünk meg a helyi hulladékgyűjtési és újrahasznosítási lehetőségeket, eredményeket. Vendel Zsolt, az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. ügyvezetője mesélt az elmúlt években Tiszafüred és környékének szelektív hulladékgyűjtésben elért pozitív változásairól. Kolléganője, Nagy Izabella pedig újrahasznosított PET palackokból, befőttes üvegekből, tojástartókból stb. készült játékokat és használati eszközöket mutatott be az érdeklődő diákoknak.

Az előadás végén Dékány Lili, K. Nagy Noémi és Nagy Tímea 10. A osztályos tanulók foglalták össze a kitöltött kérdőívek tapasztalatait. E szerint gimnáziumunk tanulóinak, illetve pedagógusainak többsége igyekszik környezettudatosan vásárolni, újrahasznosítani. Viszont van még, amin változtatnunk kell, hogy kevesebb szemetet termeljünk.

Szabóné Gyöngy Gyöngyi
reál munkaközösség vezető

NYÍLT NAP A GIMNÁZIUMBAN (2021.11.15-16.)

Az érdeklődő 4. és 8. osztályos diákok két napon keresztül bepillantást nyerhettek gimnáziumi diákok életébe, megtapasztalhatták hogyan zajlanak a tanórák, sportfoglalkozások, a tanórák közötti szünetekben micsoda hangulatot csinál az iskolarádió. Egy különleges tanórán is részt vehettek, Dr. Ceglédi Erzsébet, Szabóné Gyöngy Gyöngyi tanárnők és a segítő diákok bevezették őket a kémia varázslatos világába. A kémiai kísérleteket megtekinthetik kisfilmünk segítségével.

NYÍLT NAPOK

Kedves érdeklődő diákok!

2021.11.15 -én és 16 -án szeretettel várunk benneteket nyílt óráinkon. Az alábbi táblázatban található az órák pontos helyszíne. 4 óra esetében változás történt. (piros színnel kiemelve találjátok) A kísérő szülőket, illetve a várakozó diákokat kérjük, hogy a könyvtárban tartózkodjanak. (földszint, testnevelés teremmel szemben)

Maszk használata kötelező!

Véradás a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolában

2021.11.09-én a JNSZ Megyei Vöröskereszt Tiszafüred térség munkatársaival együttműködve, immár 3. alkalommal szolgált gimnáziumunk Véradás helyszínéül. Külső önkéntes véradók mellett gimnáziumunk alkalmazottai és végzős diákjai is fontosnak tartották, hogy önkéntes véradás révén hozzájáruljanak ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű vérkészítmény álljon rendelkezésre az egészségügyben. Minden véradás alkalmával igyekszünk megszólítani a 18 éves korosztályt, minél több diákot megnyerni ennek a fontos közügynek számító önkéntes tevékenységnek. Közügy, hiszen jól tudjuk, bármikor bármelyikünknek szüksége lehet vérre. Köszönjük a JNSZ Megyei Vöröskereszt Tiszafüred térség munkatársának, Varga Sándornénak az együttműködését, a véradás lebonyolítását, valamint Szabó Anikó Ildikó kolléganőnek a közreműködését. Hálás köszönet minden önkéntes véradónak!

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó intézményvezető

Rendőrségen, rendhagyó tanórán járt a rendvédelmi tagozat 11.c osztálya

Rendhagyó órán vettek részt iskolánk 11. c. osztályos rendvédelmi tagozatos tanulói a mai napon. Az óra keretében látogatást tettünk a Tiszafüredi Rendőrkapitányságon. Az épület bejárása során megtekintettük az előállító – és más speciális a rendőrség szolgálati feladatainak ellátásához szükséges – helységeket. Ezt követően a kapitányság nagytermében Fazekas Tibor r.tzls úr és Horváth Gabriella r.ftörm asszony tartott érdekfeszítő előadást a rendőrségnél alkalmazott kényszerítő- és fegyverzet technikai eszközökről, melyeket a diákok szakszerű és többszöri ellenőrzést követően kézbe vehettek, velük megismerkedhettek. A tantermi foglalkozást követően rendőrség szolgálati gépjárműveit  tekintettük meg.

Úgy érzem, hogy egy eseménydús, érdekes látogatáson vagyunk túl.

Végezetül, de nem utolsó sorban a diákok nevében is szeretném megköszöni  Halmai Ferenc r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányság vezető úrnak, hogy biztosította számunkra ezt a lehetőséget.

Dögei László

Rendhagyó történelemóra: Murányi Levente az ‘56-os Pesti Srácok Intézet’ igazgatója tartott előadást

Az ‘56-os Pesti Srácok Intézet’ igazgatója tartott előadást a gimnáziumban. Rendhagyó történelemóra keretében Murányi Levente, 56-os elítélt személyes élményein keresztül ismerhették meg diákjaink és az érdeklődő pedagógusok a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb és egyben legdicsőségesebb eseményét, az 56-os forradalom történéseit.