„Bolygónk biodiverzitása ingyen biztosítja számunkra azokat a javakat, amelyekre szükségünk van – mindezt azonban csak akkor tudja megtenni, ha bővelkedik bennük. Ez a bőség az, ami a jelen pillanatban veszélynek van kitéve.”
„David Attenborough”
Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. A kezdeményezéshez világszerte számos ország – köztük Magyarország is – csatlakozott.
Iskolánk harmadik éve vesz részt a projektben, melynek ebben az évben kiemelt témája a biodiverzitás, a biológiai sokféleség megőrzése volt, valamint a biológiai sokféleség hatása a Globális Célok elérésére.
Az órák megvalósítására 2019. szeptember 30. – október 4. között került sor. A 8. A, 9. B, 11. B, és a 11. C osztály osztályfőnökeikkel, Monokné Andrási Edittel, Csordás Valériával, Kátai Andreával és Hegedűsné Trázsi Máriával osztályfőnöki óra keretében magyar nyelven dolgozta fel a témát. A 11. B osztály egyik angolos csoportja pedig dr. Pásztorné dr. Vass Anikó irányításával angol nyelven valósította meg a Világ Legnagyobb Tanóráját.
Az órák célkitűzése az volt, hogy a diákok megértsék, miként játszik a biodiverzitás kulcsfontosságú szerepet a Globális Célok elérésében. Megismerjék, milyen fenyegetettségeknek van kitéve az emberiség és a Föld a biodiverzitás hanyatlásának következtében. Tudatosuljon bennük, melyek azok az emberi tevékenységek, amelyek káros hatással vannak a Föld természetes növény- és állatvilágára, és, hogy mi mindent tehetnek a biodiverzitás megőrzése érdekében.
Az eseményen készült képeket megtekintheti galériánkban
Köszönjük a kollégák és a diákok munkáját!
Hegedűsné Trázsi Mária