A Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ szervezte meg a XII. Országos Wass Albert Emlékversenyt vers- és prózamondó kategóriában, 5-12. évfolyamosok számára 2025. március 28-án.
A verseny nagyságát mutatja, hogy összesen 182 versenyző jelentkezett a megmérettetésre az országminden területéről, ill. a határon túlról is.
A Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolát 5 tanuló képviselte, Polgár Zsófia és Ujvári Enikő Anna a 9. B, Garai Dominika, Kevei Nóra és Mezei Balázs a 11. B osztályból.
Polgár Zsófia 9. B osztályos diákunk az országos második helyet szerezte meg. A felkészítésben Kissné Szedlacsek Gizella magyartanár segítette, aki a szép beszédre, a nyelvi és stilisztikai eszközök pontos használatára vonatkozóan látta el tanítványát hasznos tanácsokkal.
Az eredményhirdetés ünnepélyes keretek közt történt a református templomban, ahol valamennyi évfolyam értékelőbizottsága elmondta észrevételét, illetve felolvasta a helyezettek névsorát.
Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez, további sikereket kívánunk Polgár Zsófiának és felkészítő tanárának!
Ez egy igazán izgalmas és motiváló kezdeményezés egy nagyszerű módja annak, hogy az iskola közössége – diákok, szülők, tanárok – összefogjon és aktívan támogassa az iskolát egy izgalmas kihívás keretében. A cél, hogy 2025. március 24-től június 8-ig 77 napon át minél több lépést tegyenek, és így nemcsak az iskola közösségét mozgassák meg, hanem az aktív életmódot is népszerűsítsék.
Az iskolák közötti verseny és a sporteszközök megnyerésének lehetősége különösen izgalmas! A Kékkör(2583km)teljesítése és a lépések száma alapján a legaktívabb iskolák között 100 iskolát sorsolnak ki, amelyek 1 millió forintot nyerhetnek sporteszközökre, ami hatalmas segítség lehet az iskola számára.
Töltsd le az applikációt és segíts nekünk a lépéseiddel!
Napi max 20.000 lépés/fő kerül a kiválasztott iskolához!
A víz világnapját világszerte ünneplik március 22-én, melynek célja ráirányítani a figyelmünket az édesvíz fontosságára. Nagyon tartalmas, játékos, mégis komoly témát érintő rendhagyó óra keretében foglalkoztak e témával 2025. március 26-án a 5.A, 6.A és 7.A osztályosaink.
Joó Zsuzsanna, a Tiszamenti Regionális Vízművek kommunikációs munkatársa látogatott el gimnáziumunkba, aki figyelemfelhívó, meghökkentő képekkel, könnyed, játékos feladatokkal tartott foglalkozással, csoportos vetélkedővel segített a téma feldolgozásában. Elhozta Csatoriont, a csatornaszörnyet, mely láttán a gyerekek csodálkozva szemlélték, hogy a felelőtlen emberek milyen tárgyakat dobnak a lefolyóba. Licitálhattak, ki mennyi tárgyat fedez fel a kis szörnyikén, ami nagyon nem a csatornába való. Megbeszéltük, mennyi és milyen formában található a víz Földünkön, hogyan lehet a lebontó baktériumok étvágyát kielégítve szennyvízből tiszta vizet készíteni, és mennyire szerencsések vagyunk, mert nem kell naponta hosszú órákat sétálnunk, hogy vízhez jussunk. A Tisza-tó mellett élve a kérészek nemcsak a látványukkal okoznak örömöt számunkra, hanem jelzik, milyen tiszta víz található településünk mellett. Ötleteket gyűjtöttünk a vízpazarlás megelőzésére.
A 7-esek egy nagyon nehéz feladatot is kaptak, ami felnőtteknek sem egyszerű, mégpedig, hogy a körülöttünk lévő használati eszközöknek, ruhadaraboknak, ételeknek mennyi a vízlábnyoma, vagyis kb. hány liter víz szükséges az elkészítéséhez. Meglepően nagy, akár több ezer literekről beszéltünk egy-egy kedvenc cipő, vagy étel esetén!
Ökoiskolaként igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy környezettudatos diákokat neveljünk, amiben a mai rendhagyó órák is segítettek. Nagyon köszönjük a lehetőséget!
A reál munkaközösség szervezésében 2025. március 24-én került megrendezésre a gimnázium természettudományos csapatversenye.
Az újszerű megmérettetést a természettudományos tantárgyak népszerűsítése, a logikus gondolkodás fejlesztése és a csapatmunkával szerzett sikerélmény céljából rendeztük meg a tiszafüredi és a környékbeli hetedikesek számára. A biológia, digitális kultúra, fizika, földrajz, kémia és matematika feladatokat egyes esetekben alig lehetett megkülönböztetni egymástól, ezzel is szerettük volna megmutatni, hogy e tantárgyak milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A redmenta felület adta lehetőségeket kihasználva változatos feladat típusokon próbálhatták ki tudásukat a jelentkezők. A négy fős csapatok láthatóan nagy izgalommal dolgoztak a megoldásokon, a verseny végén pedig hasonló izgatottsággal várták az eredményhirdetést.
Minden csapat nagyon szép pontszámot ért el az elérhető 90+3 pontból, a 2., 3., és a 4. helyezést csupán a munkaidő hossza, alig néhány másodperc különböztetette meg egymástól. A dobogós csapatok könyvjutalomban részesültek.
1. hely: „Bajos Csajok” csapat: Bodnár Dorka, Budai Laura Léna, Karsai Alíz, Szathmári Zselyke Hajna (Tomajmonostorai Általános Iskola) 67 pont
2. hely: „Természet Ász” csapat: Kulcsár Tündér Réka, Barna Levente Roland, Illés Marcell, Szele Brigitta Petra (Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolája) 64 pont
3. hely: „Bajnokok” csapat: Szabó Milán, Mándoki Dominik, Hajnal Marcell Zsolt, Kiss Dóra (Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola) 64 pont
4. hely: „Zacsi Tacsik” csapat: Ugró Georgina, Kis Viktória, Rácz Lili, Pártl Nóra (Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola) 63 pont
5. hely: „Paralelopitonok” csapat: Nagy Szabolcs, Fekete Kornél, Zrinyi Soma, Ádám Viktor (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda) 62 pont
6. hely: „Tomaj City” csapat: Kun József, Kota Bence Lajos, Ollé Eliot János, Vanicsek János (Tomajmonostorai Általános Iskola) 53 pont
Minden csapattagnak és tanáraiknak gratulálunk a szép teljesítményhez, és köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket a versenyen való részvételükkel!
2025. március 27-én délelőtt a Kovács Pál Művelődési Központban a Filharmónia bérlet utolsó előadásán vettek részt a 8/a és a 10/b osztály tanulói.
Várnagy Andrea zongora művésznő, a Zene varázslat – a hangok mögött rejlő üzenetek című ifjúsági koncertjét láthatta, hallgathatta a népes közönség. A művésznő és Gavrucza Nagy Pál zongoraművész kiváló négykezes zongora játékkal kápráztatta el a hallgatóságát. Az előadáson verses bevezetők után különböző zenetörténeti korszakok varázslatos műveit adták elő.
A KLG diákjai csodálatos zenei élménnyel lettek gazdagabbak
A tavalyi sikeres szereplés után a „Füredi nyereg” csapat – Hamar Péter, Pető Martin és Tajta Bence, mindhárman a 8.A osztály tanulói – idén is részt vett a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőn. Felkészítő tanáruk ezúttal is Dr. Demján Adalbert volt.
Az első, online fordulót sikerrel teljesítették, majd a középdöntőben két pályamunkát nyújtottak be: egy diasort a Kassai-féle lovasíjászatról, mint hungarikumról, valamint egy prezentációt Jász-Nagykun-Szolnok vármegye értékeiről. A zsűri mindkét anyagot elismeréssel fogadta, így a csapat a 11. helyen továbbjutott az elődöntőbe.
Az elődöntőt március 26-án rendezték meg a lakiteleki Hungarikum Ligetben, a Kölcsey Házban. A vármegyénkről szóló élő bemutatójuk a legmagasabb pontszámot érte el, a totófeladatot is remekül megoldották, így a 9. helyen jutottak tovább a másnapi döntőbe.
A döntő napján totóval kezdtek, majd előadtak egy előre elkészített jelenetet a Jászkürtről (Lehel kürtjéről). Kimagasló teljesítményüknek köszönhetően végül az előkelő 5. helyen végeztek. Külön elismerés illeti Hamar Pétert, aki az utolsó előtti napon ugrott be a csapatba a megbetegedett Borsós Zsombor helyett.
A fiúk példája inspiráló lehet a 9.A osztályos lánycsapat számára is, akik szintén bejutottak az elődöntőbe – nekik április végén szurkolhatunk. Gratulálunk a fiúknak, és sok sikert kívánunk a lányoknak!
2025. március 26-án, a Digitális Témahét keretében került megrendezésre az I. Országos KRÉTA IFM Nap, melynek célja, hogy a köznevelésben és szakképzésben dolgozó angol-és némettanárok, valamint diákjaik interaktív, élő online nyelvórákon vegyenek részt. Az eseményen a Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola 9. A és a 11. B osztálya is részt vett, szaktanáraikkal, Csordás Valériával, Hegedűsné Trázsi Máriával és Jámbor Dórával.
Az élő online órák keretében tanulóink megismerkedhettek a nyelvtanulást támogató KRÉTA IFM applikációval, mely személyre szabott, játékos feladataival élvezetessé és motiválóvá teszi a nyelvtanulást. A diákok könnyebben és gyorsabban sajátítják el az angol és német nyelv alapjait, miközben magabiztosabbá válnak. Az alkalmazás térítésmentesen használható és nemcsak a nyelvi fejlődést támogatja, hanem a pedagógusok munkáját is megkönnyíti.
Az IFM bármilyen digitális eszközön (laptopon, tableten vagy akár okostelefonon is) elérhető.
Hegedűsné Trázsi Mária Idegen nyelvi munkaközösség-vezető
KLG Tiszafüred- Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola 3 : 0 KLG Tiszafüred- Karcagi Nagykun Református Általános Iskola 2 : 0
1. KLG Tiszafüred 6 p 5:0
A csapat fegyelmezett, jó játékkal megnyerte a körzeti döntőt és továbbjutott a megyei döntőbe. A csapat tagjai: Fodor Laura, Lisztes Lilien, Czinege Rozina, Nagy Elizabet, Postás Nelli, Polinszki Liliána, Rácz Emma.
Felkészítők: Szabó Attila, Dányi Zsolt
Köszönjük Tiszafüred Város Önkormányzatának segítségét a csapat utaztatásában!
Gimnáziumunk idén is csatlakozott az ország egyik legnagyobb iskolai-óvodai egészségvédő programjához, a HAPPY-héthez, amelynek legfontosabb célja felhívni a figyelmet az ivóvíz fontosságára, szemben a cukros üdítőkkel. A víz világnapjához kapcsolódó egészséghét témájával minden tanulónk találkozhatott március 17-21. között a tanórákon, az aulában, a folyosókon többféle formában.
A tanév során több alkalommal hívjuk fel a figyelmet a víz fontosságára minden évfolyamon biológia, földrajz, kémia, természettudomány órákon. A témahéten is igyekeztünk megmutatni az ivóvíz jelentőségét a lehető legtöbbször és változatos formában, így pl. osztályfőnöki, etika, magyar nyelv, testnevelés, német nyelv, matematika órákon is „vizes” témák kerültek előtérbe.
Biológia és kémia órákon a H2O élettani hatásai mellett annak tulajdonságairól, reakcióiról is volt szó a 7.A, 8.A, 10.A, 10.B, 10.C osztályokban. Beszélgettünk arról, hogy miért a legjobb szomjoltó a víz, milyen az egészségre veszélyes anyagokat tartalmaznak az üdítőitalok. Volt, aki kiselőadás formájában mutatta be a savas esők káros hatásait, többen pedig figyelemfelhívó plakátot készítettek az ivóvíz jelentőségéről, a víz körforgásával, a szervek víztartalmával kapcsolatban. (Szabó Anikó, Szabóné Gyöngy Gyöngyi)
A 9.K földrajz óráin a vízlábnyommal foglalkoztak. Különböző éghajlati területekről származó ételeink – zöldségek, gyümölcsök, húsfélék – előállításához szükséges, néha hatalmas vízmennyiséget vizsgálták, hasonlították össze a diákok. A vízlábnyom csökkentéséhez gyűjtöttek hasznos, számukra is megvalósítható ötleteket. (Czinege Benjamin)
A 7.A osztály tanulói osztályfőnöki órán beszélgettek a víz világnapjáról, a vízivás fontosságáról és hogy mit tehetünk a természetes vizek megóvásáért. Ismereteiket egy Kahoot kvíz megoldásával is tesztelték. (Dékányné Szabó Enikő)
Etika órákon oktatófilmeket néztek meg, az egészséges életmódhoz kapcsolódva beszélgettek az ivóvíz fontosságáról, majd online kvízeket, keresztrejtvényt töltöttek ki az 5.A és a 6.A diákjai. (Csordás Valéria, Hegedűsné Trázsi Mária)
Magyar nyelv órákon a National Geographic cikkei közül válogatott, vizes témájú szövegértési feladatokat oldottak meg a 6.A, 7.A, 8.A, 11.A, 11.B osztályokban. A csoportok kérdéseket készítettek egymásnak, illetve elmesélték az általuk választott „vizes” szöveg történetét. (Borbélyné Gyurcsák Judit, Bukta Erzsébet, Demján Adalbert, Kissné Szedlacsek Gizella)
Német nyelv órán a „vizes” szókincs fejlesztése és az egészséges életmód volt a heti téma a 9.K és a 10.B osztályokban. A tanulás mellett több német nyelvű alkotás is született, amelyek a víz fontosságát mutatják be a cukros üdítőkkel szemben. (Szabó Anikó)
Matematika órán a 9.A, a 9.B és a 10.B osztály vállalkozó szellemű diákjai „vizes” témájú kutatásokat végeztek és erről diagramokat készítettek. A témák között szerepelt a kedvenc üdítőik cukortartalmának összehasonlítása, az állatok napi vízszükséglete, a vízfogyasztás változása az elmúlt években stb. (Szabóné Gyöngy Gyöngyi, Tóth Judit)
Testnevelés órákon „vizes” játékok, „víz-pong”, célbadobás, súlyzózás és hasonló tevékenységek eszköze volt a vizesflakon kicsiktől nagyokig több osztályban. Az órák végén pedig a diákok és a testnevelők is szomjukat oltották kulacsaikból, poharaikból (Fehér Nándor, Magyarné Ficzere Andrea).
Az aulában üdítőitalok, energiaitalok, kávésdobozok kiszámolt, kimért és a csomagolás mellé helyezett cukortartalma figyelmeztetett mindenkit, mennyi szénhidrátot juttattunk szervezetünkbe ezekkel az italokkal. Az elkészített rajzokat, plakátokat a földszinti folyosón csodálhattuk meg.
2025. március 24-én Dr. Csontos-Kiss Angelika r. hdgy. főnyomozó a Tiszafüred Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa tartott előadást iskolánkban. Az előadó közvetlen, érthető, interaktív módon, számos vizuális eszközt is alkalmazva mutatta be a kábítószer-használat veszélyeit és következményeit; nemcsak a jogi oldalról beszélt, hanem arról is, hogy mi vezethet valakit a drogfogyasztáshoz, ill. hogyan lehet elkerülni ezt az utat.
Elhangzott, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, vagyis a kábítószer birtoklása és fogyasztása is bűncselekmény. A fiatalkorúaknál létezik az elterelés lehetősége, ami egy rehabilitációs program, de ez sem jelent teljes mentességet a következményektől. Egyetlen eset is büntetett előélethez vezethet, ami az erkölcsi bizonyítványban is megjelenik, és hátrányt jelenthet a továbbtanulás vagy munkaerőpiacon történő elhelyezkedés során. Az előadás arra is rávilágított, hogy a droghasználat mögött sokszor lelki bántalmazás, családi problémák, iskolai stressz vagy önértékelési zavarok állnak, az előadó hangsúlyozta, sokan menekülésként nyúlnak ezekhez a szerekhez, de ez csak még több problémát szül. Végül szó esett a segítségkérés lehetőségeiről is: léteznek anonim segélyvonalak, valamint drogambulanciák és pszichológusok, akik támogatást nyújtanak, de bátran fordulhatunk iskolánk bármelyik pedagógusához is.
Az előadás legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy a tudatos döntések megóvhatnak a rossz dolgoktól és azok komoly következményeitől; ill. hogy mindig van segítség, ha szükség van rá, csak merjünk segítséget kérni!