Kossuth Lajos
(1802-1894)
1802. szeptember 19-én, Monokon született Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa. Kossuth egy kisnemesi család egyetlen fiúgyermekeként látta meg a napvilágot. Apja Kossuth László, a monoki Andrássy-uradalom ügyésze, anyja Weber Karolina. Kossuth, édesapja példáját követve a jogi pályát választotta. Eperjesen, később pedig a sárospataki református kollégiumban kezdte meg tanulmányait, majd a hétszemélyes királyi táblánál alkalmazták, mint gyakornokot. 1824-ben hazatért Zemplénbe, ahol néhány éven belül a táblabíróságig, majd a sárospataki ügyészi hivatalig jutott.
Politikai pályafutása 1830-ban indult, amikor a reformellenzék oldalán bekapcsolódott a vármegye politikai életébe. Célja az alsóbb társadalmi rétegek felemelése volt, a polgári Magyarország megteremtésével. Vármegyei karrierje ígéretesen indult, azonban 1831-ben elvesztette hitelességét, mivel sikkasztással vádolták meg, 1832-36-os diétán azonban részt vehetett, ahol a reformellenzékkel szimpatizált. Országos hírnévre 1832-ben tett szert, amikor is elkezdte az Országgyűlési Tudósítások szerkesztését. A hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy a lap kiadását megnehezítsék, de Kossuth alázatos munkájának köszönhetően mégis nagy népszerűségnek örvendett.
Pest vármegyei törvényhatóság munkájáról készített írásait törvénysértőnek ítélte a korabeli hatalom, ezért a Helytartótanács szigorúan megtorolta tettét. A politikust 1837 során perbe fogták, három év börtönbüntetésre ítélték, majd ezt egy évvel még meg is toldották.
Metternich és a kamarilla arra számított, hogy a budai börtönévek megtörik majd az ellenzéki politikust, ám szabadulása után eltökéltebb volt, mint valaha. Landerer Lajos nyomdászt, arra utasították, hogy ajánljon fel Kossuthnak egy szerkesztői állást. Úgy vélték ennek hatására Kossuthot kordában tudják tartani. Az elképzelés nem igazolódott be, mivel a Pesti Hírlap a korabeli lapok közül kiemelkedően népszerűnek számított.
Kossuth komoly energiát fordított a magyar gazdaság és ipar fejlesztésére. Megszervezte az első magyarországi iparkiállítást, majd részt vett Védegylet megalapításában is.
A párizsi forradalom hírére Kossuth március 3-i beszédében a birodalom valamennyi népének alkotmányt követelt. A bécsi, pesti és prágai megmozdulások hatására V. Ferdinánd király kinevezte az első felelős magyar kormányt, melynek pénzügyminiszteri székét Kossuth Lajos kapta meg. 1848 során megalkotta Magyarország első önálló költségvetését, később pedig bevezette a Kossuth-bankó, mely a szabadságharc bukásáig alkalmas volt a kormány költségeinek finanszírozására.
A bécsi udvarral fennálló konfliktus kiéleződése után kulcsszerepet játszott az Országos Honvédelmi Bizottmány létrehozásában. Sikeresen szervezte meg a honvédseregek toborzását, az ország védelmét.
A júniusban meginduló orosz intervenció két hónap alatt felőrölte a kisebb hadtesteket, Temesvár mellett pedig főseregeink is döntő vereséget szenvedtek.
Kossuth diktátori hatalommal ruházta fel a fegyverletételre készülő Görgeit, ő maga pedig elmenekült az országból. Vidin városában, majd a kis-ázsiai Kütahyában telepedett le, ahol a szabadságharc bukásának tanulságait leszűrve alkotmánytervezetet készített az általa elképzelt független Magyarország számára.
Kossuth hatalmas népszerűségnek örvendett angliai és amerikai körútjai során. De ez az egyéni népszerűség kevésnek bizonyult arra, hogy bármely nagyhatalom segítő kezet nyújtson Magyarország számára.
1859-ben egy újabb reménysugár jelent meg, amikor az olasz egység megvalósítására törekvő Piemont, III. Napóleon francia császár támogatásával háborút indított a Habsburg Birodalom ellen. Kossuth abban reménykedett, hogy ennek hatására a szabadságharc lángját ismét fel lehet lobbantani. A politikusnak azonban végül csalódnia kellett, ugyanis III. Napóleon nem kívánta szétzúzni a Habsburgok nagyhatalmi pozícióját, és a solferinói csatát követően békét kötött Ausztriával. Kossuth felismerte, hogy Franciaország nem ad megoldást a problémáinkra.
1861-ben Olaszországba költözött. A torinói évek alatt az egykori kormányzó elnök aggódva figyelte, hogy Deák Ferenc és köre feladja a szabadságharc utáni passzív ellenállást.
A Cassandra-levélben próbált meg gátat vetni a megállapodásnak. A Torinóban töltött évek alatt a ’48-as alapokra helyezkedő közvélemény prófétája, és a dualizmus ellenzékének példaképe lett.
Kossuth soha nem alkudott meg és nem adta fel a passzív ellenállást. Egészen 1894-ig híve maradt a magyar függetlenség ügyének, így aztán 92 éves korában bekövetkező halálát az egész ország megrendülten fogadta. Kossuth földi maradványait szállító vonatot Csáktornyától egészen a fővárosig gyászolók százezrei várták, a Kerepesi temetőbe vezető utolsó útjára pedig több mint félmillióan kísérték őt el.
Készítette: Virág Imre
szaktanár
R É S Z L E T
id Kékessy György (1902-1967) Emlékiratából
Az unoka jegyzetei Nagyapjáról
bilkei Lipcsey Imre (1811-1882) az 1848/49-es Szabadságharc idején és azt követően.
Imre nagyapám ezidőtájt 37 éves volt, a legjavabiróbb korban. Kossuth Lajostól mindössze kilenc évvel fiatalabb. Személyes jóbarátság is fűzte hozzá. Heves vármegyének másod alispánja is volt egy időben. Akkoriban még volt első alispán és másod alispán, később a kettő egyszemélyben “alispán.” A Szabadságharc idején Kossuth, Nagyapámat gazdasági kormánybiztossá nevezte ki. ( Több ezer ló és katona ellátásáról kellett gondoskodnia)
1849 március 4-ikén és 5-ikén, amikor a Honvéd csapatok Tiszafüreden táboroztak, Kossuth és vezérkara, részben Nagyapám kuriájában szállt meg. Ezt a nevezetességet jóval később, 1902-ben, Kossuth születésének 100-ik évfordulója alkalmából Tiszafüred közössége egy márvány emléktáblával örökitette meg, ami igy szól:
E házban lakott
KOSSUTH LAJOS
1849 március 4-ikén és 5-ikén
Itt tanácskozott hadseregünk főtiszteivel
Szabadságharcunk haditervéről.
E napokat követték Hadseregünk fényes győzelmei
és az ellenséges hadseregnek Hazánkból kiűzetése
Ez emléktáblát emelte Tiszafüred közössége
KOSSUTH Lajos születésének 100-ik évfordulóján
1902 szeptember 14-én.
A tábla a kuria oszloptornácos bejárati oldalán, annak a szobának a külső falán van elhelyezve, amelyik szobában Kossuth lakott. Nagyanyámtól (Botlik Lidia) hallottam elbeszélni szintén gyermekkoromban, hogy Görgey Artur, az újonnan kinevezett fővezér, Kossuth szobája ajtaja elé feküdt, bizonyitva hűségét hozzá, mint kutya a gazdájához.
Ezt követte sok győzedelmes ütközet, a Dicsőséges Tavaszi Hadjárat, ami Tiszafüredről indult. A nagy hűség dokumentálásának azonban Világos lett a vége, ahol Görgey letette a fegyvert a hatalmas erőfölényben lévő cári orosz hadsereg előtt. Tudjátok jól a történelemből, hogy a Habsburg-ház a cárt hivta segitségül a magyar szabadság leverésére, amit igy együttesen -habár nem egykönnyen- sikerült is leverni.
A világosi fegyverletételért Görgeyt sokáig hazaárulónak tartotta a nemzet, később azonban belátta, hogy úgy volt helyes ahogy Görgey cselekedett, mert igy sok-sok ezer magyart mentett meg a hiába való pusztulástól, és most mint egyik legnagyobb hadvezérünk szerepel a történelemben. Úgy tudom, Görgeyt még Amerikában is a hadvezérek mintaképéül állitják a katonai akadémiákon. De ez már mit sem változtat a tényen. A szépreményekre jogositó Szabadságharcunk elbukott. A nemzet pedig le lett igázva. Jött a megtorlás, az aradi 13, Hajnau rémuralma, a Bach-korszak, az abszolutizmus. Ez 18 hosszú esztendeig tartott, egészen 1867-ig, amikor aztán a “Haza Bölcse” Deák Ferenc kiegyezett a fiatal I Ferenc József császárral. Keserves két évtized volt ez az országnak. Teljes letargiába szenvedett a nemzet.
A 13-ak kivégzése után, jöttek a többi hazafiak, akik valamilyen formában szerepet játszottak a Szabadságharcban. Ezekre ha nem is akasztófa de legalább is sulyos börtönbüntetés, nehéz vaslánc járt. Lipcsey Imre dédapátoknak is menekülnie kellett az osztrák pandúrok (csendőrök) elől, annak reményében, hogy talán megússza a nagy büntetést. Két évig bújdosott a Mátrában és a Bükkben, valamint Csesztvén a Madách portán. Összetársult egy földbirtokos barátjával, akit Nagyanyám per “Noszlopy Gazsinak” emlegetett, aki hirhedt szabadságharcos volt. Hát szóval ezzel a Noszlopy Gazsival bújdostak együtt, mig végül is megúnták a bújdosást és önként feladták magukat az osztrák hatóság előtt. Két-két évre itélték el őket s bezárták az akkor hirhedt börtönbe a “Neugebaude” vagyis az “Új börtön épületbe” egy közös cellába. A “Neugebaude” egy óriás nagy épülettömb volt a mai Szabadság téren, melynek helyén most a Tőzsde Palota áll. Noszlopy Gazsi egy nagyon nyugtalan természetű férfiú volt, megúnta a rabságot és megszökött. Nagyapámat is hivta de Ő nem ment, mondván, hogy bújdosott Ő már eleget, nem kezdi újra, inkább leüli a hátralévő idejét. Igy is történt, Gazsi megszökött, Imre bent maradt. Gazsi terve az volt, hogy szabad csapatot szervez és elfogja Ferenc Józsefet, amikor Magyarországra jön. Terve nem járt sikerrel, Őt fogták el és kivégezték.
(Kékessy György: Erről a tettéről az 1980-as években filmet is készitettek)
Imrét pedig, aki szintén megszökhetett volna, de nem tette, szabadon engedték. Igy a szökés egyiknek halála, másiknak szabadsága lett.
Nemsokáig élvezhette Nagyapám a szabadságot mert újra letartóztatták. Kupfsteinbe vitték, ahol még hét esztendőt raboskodott. Kupfstein volt az osztrákok hirhedt börtöne, ahol szegény magyar szabadságharcosokat tartották fogva.
(megj. 2011 K Gy: a jelenlévő Lipcsey Péter, Imre szintén dédunokája volt ott s mondta, hogy a rabokat egy hatalmas mély gödörben tartották embertelen körülmények között.)
Bizony-bizony, amikor Lipcsey Imre dédapátok és Kékessy János husszár főhadnagy dédapátok pedig megvasalva az aradi várbörtönben raboskodott 1850-ben, egyikőjük se igen gondolta, hogy pontosan 100 év múlva, 1950-ben meg majd egyik unokájuk -én, György- a kommunizmus diktatúra idején raboskodik majd a budapesti “Markóban”.
Két dédapátok között elég nagy korkülömbség volt. Imre 1849-ben 38, János pedig 25 éves volt. A korkülömbség ellenére mindkettőt egy nagy sorsközösség, egy nagy szent nemzeti eszményért való lelkesedés, majd egy nagy nemzeti tragédia miatti búslakodás kötötte össze. Néhány év múlva pedig utódaik összeházasodása már gyakorlatilag is összekötötte a két szabadságharcost, hogy egy-két emberöltő múlva meg már bennem és bennetek vérszerint is összolvadjanak.
Imre dédapátok mentalitására egyébként jellmző, hogy dacára gazdag földbirtokos voltára, 3 000 hold föld ura s akinek sok jobbágya volt, lelkes barárja és követője volt Kossuthnak:
a jobbágy felszabaditásnak, a nemesek megadóztatásának, stb, stb ………
Imre nagyapám Kupfsteinből hazakerülvén (1861/62?), végre nyugton maradhatott tiszafüredi kuriájában. És bár a nemzet “passive resistenciában“ volt – amit Jókai Mór “Az új földes úr” cimű gyönyörű regényében oly szépen megirt – Ő meginditotta alkotó munkálkodását: nekilátott gazdasága fellenditésének, dolgozott, szerzett, ismét dolgozott, ismét szerzett, vagyis szorgalmával gyarapitotta birtokát.
Az 1863-as év országos viszonylatban egy rendkivül nagy aszályos, inséges esztendő volt. Emberek haltak éhen, sokan „lerongyolódtak“ s mentek tönkre. Ekkor jött Lipcsey Imre, mint “mentő-angyal“. Látta, hogy ezen a helyzeten segiteni kell. Megvette Tiszafüred községtől a kertje végén lévő 20 holdas vályogvető területet és azt hozzáparkirozta a már meglévő tiz holdnyi kertjéhez. Tehát Imre nagyapám ebben az évben (1863) kezdett egy 30 holdas park létesitéséhez, amire nem neki volt szüksége, hanem a füredieknek.
Munkát, kenyeret adott a népnek. Az emberek százai dolgoztak a nagy park épitésénél, kubikoltak, ástak, ültettek A munkáért búzával fizetett.
Én, KGy: Ez az ember, aki oly sokat tett és áldozott Tiszafüredért, a megyéért, az országért és aki egyedül szenvedett sok éves rabságot Tiszafüredről, köszönettel veszem, hogy oly hosszú idő után, Tiszafüred város önkormányzata rehabilitálta Lipcsey Imrét és postumus diszpolgárává választotta.
felolvasta dédunokája, Kékessy György
Lipcsey Imre születésének 200-ik évfordulóján, Tiszafüreden 2011 március 21-én
