Sikerrel zárult a 30. országos Kossuth – Széchenyi szónoklatverseny a KLG-s diákok számára

2025. április 04-én Budapesten, a Pest Vármegyeház – Kossuth dísztermében rendezték meg az idei évben a reformkor nagyjait megidéző szónoklatversenyt, ahol Novák Benedek (10.B)és Gacsal Tamás Sándor (10.B )előadását emléklappal és könyvvel jutalmazta a zsűri, míg Domán Regina (10.B )az I. helyezéssel és rengeteg dicsérettel térhetett haza.

A „Nyelvében él a nemzet” mottót viselő versenyt Pest Vármegye Körgyűlésének elnöke, Szabó István nyitotta meg, hangsúlyozta a rendezvény jelentőségét, kiemelte a jó szónok ismérveit; majd köszöntötte a neves színészekből és a szakképzett pedagógusokból álló zsűri tagjait, valamint a legnagyobb magyar – Széchenyi István – egyenesági leszármazottját, Széchenyi Lilit és a Kossuth-család képviseletében jelenlévő Kossuth Gábornét.

Iskolánkat méltón képviselték tanulóink e rangos próbatételen, melyre az ország számos pontjáról érkeztek diákok. A tanulók két korcsoportban (általános iskola, középiskola) mérettették meg magukat, ahol egy kijelölt és egy szabadon választott reformkori szónok beszédét kellett előadniuk.

A tanulóknak megtisztelő volt a rendezvény nevét viselő „két nagy” leszármazottaival találkozni, együtt énekelni velük a Kossuth-nótát míg iskolánk emlékszalagját is viselő koszorút elhelyezték a Kossuth-emlékműnél, valamint felemelő érzés volt számukra ott a pódiumon állni, ahol egykor maga Széchenyi István és Kossuth Lajos is beszélt nemzetéhez.

Szeretettel gratulálunk a résztvevő diákoknak és felkészítőjüknek, Borbélyné Gyurcsák Judit tanárnőnek.